MOZDULÓ HANGOK/ SOUNDS IN MOTION 

Kurzusprezentáció 

JAN 18.   18:00

Zeneakadémia – XXIII. terem

1061 Budapest, Liszt Ferenc tér 8.

Ingyenes / free

Please scroll down for English

Egy megkésett ősbemutató és számos magyarországi bemutató szerepel a Zeneakadémia hallgatói számára meghirdetett kurzus prezentációján. Köztük Kósa Gábor, a nyolcvanas évek végén komponált Zene 5 karmesterre és ütőhangszerekre című darabja. A kurzus programjába ehhez kapcsolódva az elmúlt ötven év magyar és nemzetközi munkáiból olyan ütőhangszeres darabokat gyűjtöttünk össze, melyekben az előadók mozdulatai esetenként akkor is zenei jelentéssel bírnak, ha ezekhez nem kapcsolódik hang. Az esten bemutatott művek közül a legrégebbi Dieter Schnebel 1962-ben karmester szólóra komponált Nostalgie című műve. Az est másik végpontjának tekinthető Georges Aperghis pusztán ütőhangszeres triója az 1981-ben keletkezett rendkívüli technikai nehézségű mű, a Les Guetteurs de Sons című alkotás, melynek sajátossága, hogy mindhárom előadó két dobon játszik mindössze, ezek közül azonban az egyik pedállal szólaltatható meg, azaz a mozdulat látványa nélkül keletkezik hang, hasonlóan azokhoz a hangokhoz, melyeket az előadók a szájukkal keltenek, ugyanakkor számos olyan ütést imitáló mozdulat is szerepel a partitúrában, melyeknek nincs hangja, vagy akár melyek hangját egy másik előadó adja. Ezzel a művel párhuzamba állítható az amerikai Mark Applebaum, a Stanford egyetem professzora által 1995-ben három karmesterre komponált rövid műve a Tlön. A kurzus vezetője Ajtony Csaba, aki jelenleg a kanadai University of Victoria karmester-tanára és többek között a “Conducting as Interdisciplinary Performance” című tanulmány szerzője.

Darabok karmesterekre és ütősökre és ezek különböző kombinációira, a Zeneakadémia zeneszerzés, karmester és ütőhangszeres szakos hallgatóinak előadásában.

Georges Aperghis, Mark Applebaum, Kósa Gábor, Dieter Schnebel.

 

Georges Aperghis: Les Guetteurs de Sons

Mark Applebaum: Tlön

Kósa Gábor: Zene öt karmesterre és ütőhangszerekre / 

Music for Five Conductors and Percussionist

Dieter Schnebel: Nostalgie

en.

Pieces for conductors and percussionists in various combinations. Closing concert of Csaba Ajtony’s course, performed by students of composition, conducting and percussion at the Hungarian Academy of Music.

A long overdue premiere and many Hungarian premieres mark this concert at the end of a course for students of the Hungarian Academy of Music, including Music for Five Conductors and one Percussionist, a piece by Gábor Kósa, which inspired us to find pieces composed here and abroad over the last 50 years, where the movements of the performers have musical meaning even when they do not have resultant sounds. The oldest piece on the program from 1962 is Nostalgie, by Dieter Schnebel, for solo conductor. At the other end of the spectrum is Georges Aperghis’ technically challenging Les Guetteurs de Sons from 1981, for 3 percussionists and 2 drums, of which one can only be sounded by pedal, so visually no movement can be attached to the sound, similarly to the sounds made by the performers’ mouths, while many movements in the score do not result in sound, or the sound is produced by another performer. Stanford Professor Mark Applebaum’s short Tlön, composed in 1995, is a comparable piece. Course head, Csaba Ajtony, teaches conducting at the Canadian University of Victoria, and is author of the study “Conducting as Interdisciplinary Performance”.

 

8 January, 4 p.m. Hungarian Academy of Music Room XXVII: Introductory open lecture by course teacher Csaba Ajtony, “Movement, sound and perception”, please register at atlatszohangfesztival@gmail.com. Both events are entry free.

 

Január / January

5·6·7·8·9·10·11·12·13·14·15·16·17·18·19·20·21·22

Átlátszó Hang Újzenei Fesztivál

© 2017 Átlátszó Hang Fesztivál