koncert
Fonó Budai Zeneház
1116 Budapest, Sztregova u. 3.
early bird 2000 Ft, elővételes jegy 2500 Ft, az esemény napján 2900 Ft

NeoQuartet – Black Angels/Czarne Anioły

Fekete Angyalok és más lények elektronikus vonósnégyessel

„A kortárszene szenvedélyes előadói vagyunk. Szeretünk új dolgokat létrehozni, koncerteket szervezni, játszani, a bezárt, megszokott dolgokon kívül lenni, megváltoztatni a dogmákat.” Ezzel a hitvallással indítja bemutatkozását a gdanski székhelyű lengyel NEOQuartet. A díjnyertes együttes a világ számos pontján (pl. Carnegie Hall, New York, Forbidden City Concert Hall, Peking) fellépett már, de Magyarországon most először hallhatjuk-láthatjuk őket.

 

A kvartett fő profilja az elektronikával és/vagy videóval történő együtt játék, sőt kifejezetten törekednek arra, hogy programjaikat elektronikus hangszereken szólaltassák meg. Az Átlátszó Hang Újzenei Fesztiválra is olyan műsorral érkeznek, melynek gerincét a számukra – és elektronikus vonós hangszereikre – komponált darabok alkotják. Három lengyel zeneszerző magyarországi bemutatója mellett pedig elhangzik a 20. századi kvartett-repertoár különleges és kiemelkedő alkotása, G. Crumb Black Angels című műve. Ez alkalommal azonban ezt a művet is elektronikus hangszereken hallhatjuk, melyet még nem hallhatott így a magyar közönség. 

 

 

 

Az esemény a Nemzeti Kulturális Alap és a Lengyel Intézet támogatásával valósult meg.

 

 

Műsor

  • Anna Sowa: The Polish Chair video by Aleksandra Chciuk
  • Aleksandra Kaca: Neve
  • Wojciech Błażejczyk: Post quartet
  • George Crumb: Black Angels

Előadók

  • NeoQuartet
    • Karolina Piątkowska-Nowicka - hegedű
    • Paweł Kapica - hegedű
    • Michał Markiewicz - brácsa
    • Krzysztof Pawłowski - cselló

program