beszélgetés és előadás
Zoom beszélgetés

Üveggyöngyjátékok, avagy mit akar a kortárs művészet?

Beszélgetés a kortárs zenéről, képzőművészetről, irodalomról

 

Fazekas Gergely muzikológus és vendégei beszélgetnek zenéről, társasjátékról, társművészetek közösségéről, művészi közösségünk és hagyományaink játékszabályairól. 

A nyugati zene, irodalom és képzőművészet történetének egyik meghatározó sajátossága, hogy folyamatosan tart valamerre, sőt folyamatosan előre tart. A hagyományos történeti elbeszélések többnyire azokra az alkotókra összpontosítottak, akik saját művészetük nyelvét megújították, vagyis a mindenkori avantgárdokra. A 20. század végére aztán az állandó fejlődés eszméje (de legalábbis az erről szóló narratíva) mintha elvesztette volna a varázsát, a progresszió mentén ugyanis rendesen hullott a forgács, a forgácsnak pedig része lett a szélesebb nagyközönség is. Művészeti ágakon átívelő, általános jelenséggé vált, hogy a kortárs alkotások csak egy szűk, hozzáértő kör számára érdekesek, Hermann Hesse 1946-os, Nobel-díjjal jutalmazott utópisztikus regényének kifejezésével: üveggyöngyjátékká lettek. Persze ez az állítás csak akkor igaz, ha a hagyományos elbeszélés szerint az újítók számára sajátítjuk ki a „kortárs” kifejezést. Kovács Krisztina, művészettörténész, a Várfok Galéria művészeti vezetője, Bárány Tibor, irodalomkritikus és Fazekas Gergely, zenetörténész beszélgetése ilyesféle kérdésekről fog szólni: hogy mire vonatkozik a „kortárs”, mit jelent egy zene (vagy éppen egy regény vagy egy festmény esetében) az, hogy „új”, hogy halad-e még valamerre a művészet története, vagy véget ért, mint Hegel óta oly sokan megjósolták.

 

 


 

Adományozd képzeletbeli koncertjegyed árát!

 

Kedves Barátaink, Tisztelt Közönség!

 

Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy fesztiválunk januári eseményeit – hála a fesztivál támogatóinak és helyszíneinek – ingyenesen tudjuk hozzátok eljuttatni. Ti abban a szerencsés helyzetben vagytok, hogy pl. van olyan készüléketek, amin keresztül ezt most látjátok és olvassátok az online térben, ahol a válsághelyzet teremtette viszonyok között működünk. A jelenlegi helyzet azonban sokaknak jóval nehezebb, ezért arra kérünk, hogyha tehetitek, azt az összeget, amelyet a fesztivál belépőjegyeire szántatok volna, küldjétek el az alábbi számlaszámra adományként.

 

A szervezetről itt tudhatsz meg többet: Gilvánfai Nyitott Ház Tanoda

 

Az átutaláshoz ezekre az adatokra van szükséged:
Számá Dă Noj Egyesület
10402427-50526771-54691004
K&H Bank

Közreműködik

  • Fazekas Gergely - zenetörténész
  • Kovács Krisztina - művészettörténész, a Várfok Galéria művészeti vezetője
  • Bárány Tibor - irodalomkritikus, filozófus