LUX:NM – ANAMORPHOSES

HEROINES OF SOUND AZ ÁTLÁTSZÓ HANGON

2020. 01. 20. 19:30

BMC, Koncertterem

1093 Budapest, Mátyás utca 8.

Az Átlátszó Hang fesztivál zárókoncertje a Heroines of Sound, berlini női elektronikus zenei fesztivállal együttműködésben jön létre. A két fesztivál együttesen kérte fel Varga Judit magyar zeneszerzőt, hogy két együttes számára komponáljon két olyan művet, melyek egymással összefüggenek, sőt számos szempontból azonosak, mégis önállóan létezők. Ez lett az Anamorphoses 01 illetve 02. A pár-darabok közül az egyiket a budapesti fesztivál nyitó-, míg a másikat a zárókoncertjén játssza el a két együttes. Az est műsorát a berlini fesztivál kurátora, Bettina Wackernagel az együttessel együttműködésben állította össze, akivel a koncert előtt beszélgetünk az elhangzó művekről, illetve fesztivál-kurátori munkájáról, motivációjáról.

„A 2020-as Átlátszó Hang Fesztiválon zenei munkánk teljes spektrumát szeretnénk bemutatni. Ebben a munkában társunk volt számos zeneszerzőnő, akik mind nagyon önálló zenei nyelven alkotnak. Oxana Omelchuk alkotását kivéve az összes mű kifejezetten a mi együttesünk számára íródott. A szerzők valamilyen speciális elektronikus vagy videó eszköz segítségével a rájuk jellemző módon bővítették ki együttesünk hangzásvilágát. Nagy örömmel nézünk első magyarországi koncertünk elébe.” (LUX:NM)

 

Az együttesről:

A LUX:NM berlini kortárs zenei együttes autentikus és energikus előadásairól ismert. A LUX:NM nem csak előadóként tekint magára, hanem kortárs zeneművek születését ösztönző erőként is. Az intenzív közös munkával olyan új és különleges programok jöhetnek létre, melyekben a zene mellett az elektronika és a vizuális ötletek természetes módon találják meg saját helyüket. Az együttes hangszeres művészei jelentősebb koncerttermek és kortárs zenei fesztiválok rendszeres fellépői. Az együttes célja, hogy változatos műsorok összeállításával a kortárs zene különböző nézőpontjait mutathassák meg. LUXUS című albumuk elnyerte a német lemezkritikusok díját, melynek toplistájára is felkerült. 

Műsor:

Laura Mello (*1972) – Pidg In Note Out (2019) (ca 12´)  für Saxophon, Posaune, Akkordeon, Violoncello, Klavier und Elektronik 

Judit Varga (*1979)– Anamorphoses 01 (2019), für Saxophon, Cello, und Akkordeon (13´)

Lisa Streich (*1985) – MOLE’S BREATH (2019), für Saxophon, Posaune, Akkordeon, Violoncello und motorisiertes Klavier (6´)

Auftragswerk des Ensemble LUX:NM finanziert durch die Ernst von Siemens Musikstiftung

Sarah Nemtsov (*1980) – Journal (2015) (10´), für Ensemble

Oxana Omelchuk (*1975) –5 WIDMUNGEN AN DIE VERBORGENEN EMPFÄNGER, für Akkordeon und Zuspiel (12min.)

Előadók:

LUX:NM

Ruth Velten – Saxophone
Florian Juncker – Posaune
Silke Lange – Akkordeon 
Sebastian Berweck – Klavier 
Zoé Cartier – Violoncello 
Martin Offik – Klangregie 

Támogatók:

Ernst von Siemens Musikstiftung, NKA, Goethe Institute Budapest