Beköszöntő
„Názáreti Brian: Ti mind egyéniségek vagytok!
Tömeg: Igen, mi mind egyéniségek vagyunk!
Názáreti Brian: Ti mind különbözőek vagytok!
Tömeg: Igen, mi mind különbözőek vagyunk!
Valaki a tömegből: Én nem.”
Monty Python: Brian élete
A zenélés javarészt kollektív tevékenység. Még akkor is, ha csak egyvalaki zenél. Vagy ha csak hangfalak állnak ott emberek helyett. Ugyanis azt valakik hallgatják. (Ha nem is hallgatják, de mindenképpen hallják.) Igen, a zene egyik alapvető lényege az a bizonyos konnektivitás–kollektivitás, ami pusztán már csak az előadó(k) és a hallgató(k) egy közös térben való tartózkodása által megszületik – mint ahogy zene alapeleme, a hang is a fizikai térben válik valósággá, tudatunkban–elménkben pedig üzenetet hordozó entitássá.
A zene természetes személyessége, vagy személyességének természete kifürkészhetetlen, szinte lehetetlen rajta egzakt fogást találni – és persze nem pusztán azért, mert legfontosabb alkotóelemei, a hang és az idő kézzel nem foghatók. (A fizikai valóságban legalábbis biztosan.) Így mint a hang a térben, körbe is értünk.
Már csak önmagában véve örök talány, hogy amikor egy szólistát hallgatunk, akkor ő egy általános értelemben vett közösség tagjaként emel szót annak képviseletében, ellene, érte, neki címezve? Esetleg csak saját individuális karakterét közvetíti? Amikor közösen zenélünk, akkor és ott a zenélésben részt vevő egyéniségek sajátságait–sajátosságait tapasztalhatjuk meg közös időben és térben, vagy mindezek az egyéni vonások feloldódnak a közösség működésének dinamikájában és a kollektíva minden devianciától mentes, egységes „álláspontját” tükrözik?
A végeredmény mindenesetre biztosan jóval több, mint az azt alkotó elemek összessége. Több és kevesebb náluk, de ami a legfontosabb: nélkülük nem (vagy nem így) jött/jöhetett volna létre… és ez a 2026-os Átlátszó Hang Újzenei Fesztiválra is messzemenően érvényes.
Egy személyben, de egy közösség nevében várok mindenkit szeretettel eseményeinkre.
Dargay Marcell